Fotó, kép, mű

Hogy felvezessem a fotó, kép, mű gondolatsort, amelyhez Rajnai Ákosnak is köze van, de mégsem vele kezdem, hanem egy olyan jelenséggel, amelyet több fotóművésznél tapasztaltam. Sokáig nem értettem, hogy miért fordulnak a fotóművészek a festészet felé (Van olyan fotós, aki olyan képeket készít, mint ha az egy hiperrealista festmény lenne, mert úgy van megkomponálva, mint egy festőművész alkotása. Vagy a fotók érzékelésének sík élményét, amelynek egy vékony fotópapir, paszpartu, vékony keret a megoldása, ezt a klasszikus képzőművé­szeti látványhoz közelítik, a fal síkjától jobban kiemelve a térben elhelyezve hasonlóan, mint a festészetben, vak ráma vászon, képkeret.).

A megoldások lényege, a fotót fel kell emelni a képzőművészet értékeihez.

Mi lehet e mögött?

Most értettem meg, hiszen az alkotónak és befogadónak is van egy természetes vágya arra, hogy az alkotásokra úgy nézzen mindenki, mint művekre, esetleg a remekművekre, de mindenképpen, műtárgyként kezeljék őket. Jogos. Hiába jó egy fotó, nem biztos, hogy műtárggyá válik. A fotó azzal, hogy leképezi az objektív vagy egy lyuk azt, ami előtte van, emiatt sokan azt gondolják, hogy nem zárkózhat fel a műalkotások közé.

Sok fotóművész alkot úgy, amelynek megvalósítása ugyan fotóeljárás, de magas intuitív szinten, spontán módon, megérzésükre sokkal jobban figyelve, őszintén és nem kimért módon hoznak létre műveket. Az intuíció és a képzet megragadása majd a kép megteremtésének a folyamata is hasonló a régi festő mesterekéhez. Ezek az alkotók épp olyan szintet érnek el, mint a művészettörténet nagy alkotói. Tehát nincs különbség köztük. Sok magyar fotóművész nevét lehetne most felsorolni akik, így működnek vagy működtek.

Rajnai Ákos szubsztancia sorozata is tükrözi mindezeket.

A kép mérete, a felülete és azzal, hogy vászon az emulzió hordozója, erősen a festészetre utal, és valóban lehetne festmény is, de nem az.

Amikor a befogadó ránéz több dolog is eszébe juthat, és ha valakihez közel áll a természettudományos gondolkodás, akkor is kap üzenetet. A kép energia pontokból áll össze, amely létre hozza az anyagot, és látjuk, ahogy az energia összeáll fémmé, és azt is érzékelhetjük, hogy mindezt körbe öleli a sötét anyag. Ha valaki szeretné elképzelni azt, hogy miképp működik ez a tudomány által megfogalmazott folyamat, akkor ez a kép segíthet neki.

Van benne humor irónia, hiszen miért jut valakinek eszébe egy kispályás focikapu képi rögzítése, főleg akkor, amikor nem volt soha köze a focihoz. Erre a belső iróniára szép lassan rá lehet jönni.

Szóval ez egy rendhagyó belső kapu.

Mit jelent a kapu, mint belső kép?

A kapu azt jelenti, hogy valamin át kellene lépnünk, miközben sejtjük, hogy a kapu másik oldalán minden más lesz, mint ezen a felén. Elérkeztünk egy olyan határhoz, amelyet szabadon csak a kapun keresztül tudunk átlépni. A régi tartózkodási helyünket ismerjük, itt biztonságban vagyunk. De nagyon vonzó az a határ, ahol ez a kapu áll.

Ez a belső határ nagyon messze van a hétköznapok határaihoz képest. Ilyen a legnagyobb belső határ a velejáró dilemmával. Menjek át vagy sem, mi lesz ott, félek vagy lesz bátorságom megtenni, erősebb a kíváncsiságom, mint a félelmem? Ezek a kérdések mindenkiben benne vannak.

A ruhaszárító képe is érdekes témát hoz felszínre, nekem elsősorban a megtisztulási vágyat, és a gyógyulás igényét és lehetőségét, vagyis ami ruhára, vagyis a testre tapadt azt szükséges eltávolítani. Igaz nem a mosást ábrázolja a kép, hanem jelzi a folyamatot, annak is végét, ha eljut valaki idáig. Ez a vágy, lehet a testi gyógyulás is hiszen, ott is szükséges az új tiszta egészséges magatartás létrehozása, ami a gyógyulás alapja. De a tisztulás nem csak a testtel kapcsolatos, hanem a megszokásoktól, rögzült dogmáktól, téves gondolatoktól valót is jelenti. Így a kép azt üzeni, hogy ezektől is szükséges megszabadulni.

Közel húsz ismerem Rajnai Ákost és láttam azt, hogy mindig kereste azokat a határokat, amelyeket képes elérni, és meghaladni, de mindig rájött arra, hogy ezek a határok még nem jelentősek, hát kell keresni egy másikat, és ezért amit addig csinált abbahagyta. Most viszont egy olyan határra érkezett, amelyet nem lehet egykönnyen átlépni. Emiatt ezeket a képeket sem lehet tovább fejleszteni, ez a vége, nincs tovább, de ezek után újakat létrehozni is nehéz, ha csak nem nyilvánul meg benne egy újabb erős intuitív gondolat.

Mert ezek a művek úgy születtek meg, hogy olyan erős intuitív erő nyilvánult meg az alkotóban, amely éveken keresztül kitartott, ami pedig elősegítette az elmélyülést. Az alkotónak nem feltétlen az a szerepe, hogy megértse azt, hogy mit alkotott, hanem az, hogy kivetítse magából lehetőleg minél mélyebbről azt, ami benne van. De Rajnai Ákos e hosszú idő alatt rájött sok dologra, így verbálisan is képes megfogalmazni, hogy mi jött belőle a felszínre.

Most két olyan remekmű előtt állunk, amelyet teljes terjedelmével kevesen értékelnek, de szinte minden emberi minőségnek ad valamit. Az egyiknek azt, hogy ez valami, de lehet, hogy nem, hiszen hasonlít valamire, de nem is. A másiknak értéket, művet és különlegeséget ad, mert műtárgy. Sokaknál pedig beindul a képzetgyártás, és az intuíció, valamint új nézőpontot is ad.  Vannak olyanok, akiknél pedig a lényeget adja meg a kép.

Jozipovics György

• Tartalomjegyzék