Fejlődünk is, meg nem is
Az ember számára a szabadság megélése lehetőséget ad a belső és a külső fejlődésre. Ezt az érzést mindenki átélheti. Sokak számára a haladást elsősorban a külső fejlődés motiválja. Ennek a terepe lehet a kultúra, a tudomány vagy bármilyen más életterület.
A motiváció lehet anyagi természetű, például a gazdagság elérése, tárgyak felhalmozása vagy bármilyen tárgyiasulásra alkalmas cél. Persze ezek is okoznak belső fejlődést, mint minden más tapasztalat, de nem minden ember számára cél közvetlenül az emberi minőségi fejlődés.
Ahhoz, hogy a külső és a belső fejlődés elindulhasson, vagyis tevékennyé váljon ez a folyamat, arra van szükség, hogy miután a lélek megszületett, az emberi belső eredete egyre inkább a háttérbe kerüljön. Hiszen ha valaki csak ebben képes élni, akkor folyamatosan az Egységben van, ahonnan nem lesz kedve kiszabadulni. Az Egység pedig azért ad szabadságot mindennek, hogy saját duális tapasztalata is meglegyen, és a fejlődés folyamatos kibontása is megtörténjen. Ehhez szabadság és egy színpad szükséges, ahol a nézők között ott van az Egy is, mint ahogy a többi emberi lélek is. Aki épp felmegy a színpadra eljátszani a szerepét, annak ez a szereplés sok tanulságot rejt, viszont a nézők csak akkor jutnak igazi felismeréshez a duális világról, amikor ők mennek fel a színpadra a saját szerepükkel, amelyet a rendező oszt ki az egyéni lélek egyetértésével.
Ha ezt valaki alaposan képes végiggondolni, akkor rájöhet arra, hogy mindenképpen csak az Egy a szereplő, aki így saját magának adja meg a szabadság illúzióját, amelyet valójában mi is élvezhetünk. Ez tartalmazza a „legyen meg a te akaratod” gondolata, mert hiszen nincs is más. Igaz mi cserébe megérezhetjük, hogy mi is Egy vagyunk.
Ez a folyamat a világ legnagyobb paradoxona, mert ez is meg van, meg az is. Így is működik valami meg úgyis, így is ki lehet bontani, meg úgy is, így is igaz meg úgy is, ellentmondás is meg nem is, így is lehet látni a világot, meg úgyis, így is lehet szeretni meg úgy is, fejlődés is, meg nem is.
Fizikai világ, meg nem is?
Ezt a kérdést érdemes feltenni. A fizikai világ van, és ez nem álom, de álomból született. Ezért a Világ legnagyobb titka az, hogyan jött létre. Ez a legnagyobb csoda, és így a legnagyobb illúzió, hiszen tudatból jött létre, ami nem anyagi. Ezért az életben azt élhetjük meg, amit csak fizikai szinten vagyunk képesek megélni, aminek az eredője szellemi, így ez a legnagyobb illúzió, hiszen azt tapasztaljuk meg, hogy ez nem az, aminek látjuk és érzékeljük.
Ezt a gondolatot könnyen megértheti bárki, de fontosabb mindezt átélni, és átélésből kifejezni.
Ezért az a művész, aki ennek az állapotnak a közelébe jutott, már mélyről származó, érzelmi gondolati átélésből származó dolgokat jelenít meg, az így készült alkotások lesznek a legmagasabb művészeti teremtések. Még akkor is, ha a művész ilyenkor még nincsen tisztában mindennel, az majd a következő lépcső lesz. Ilyenkor nem a megértés a fontos az alkotónak, hanem a létrehozás állapota, és mint mindig, megérteni ezt is később fogja.
Ekkor az lesz a legfontosabb, hogy milyen mélyről származik az alkotást létrehozó képzet, gondolat vagy érzet. A szabadság megélése nélkül, a szabadság illúziója nélkül nem lehet ide elérni, hiszen akkor senki sem menne sehova. De valójában igaz az is, hogy soha senki sem ment sehova.
Mindez okoskodásnak tűnhet, de ha valaki átéli mindezt, akkor számára már ismert lesz, így kibonthatóvá válik, ő meg teljessé.
