Az Aranykor
Miért vonzódik sok ember egy olyan korhoz, amelyről szinte semmit sem tud, csak hallotta, hogy volt egy aranykor, amikor rend volt, őszinteség és bizalom? Ennek oka lehet vágy, illúzió, idealizmus vagy lehet az emberben mélyen megtalálható oka is.
Platón azt írta, hogy volt egy sziget, amelyet Atlantisznak hívtak, és amelyen az előző kor életminősége nyilvánult meg, de elsüllyedt a tengerben. Sokak szerint ez azt jelenti, hogy az emberiség a sötétségbe zuhant, mert régebben mindenki ismerte a törvényt és aszerint élt, így akkor nem volt konfliktus, erőszak, mert magasabb szintű emberek alkották a közösséget. Sok ember ma is erre vágyik.
Az emberi fejlődést két irányból is lehet vizsgálni: az egyik irány, hogy ebből a vágyból indulunk ki, és az elképzelt Egységből tekintünk az egóra, a másik pedig a fordítottja, amikor az egó lehetőségéből indulunk ki és megyünk az Egység felé.
Vajon mi lehet az oka, hogy ezt gondoljuk erről a korról?
A válasz az emberi fejlődés lépcsőiben rejlik. Az első korszak a Mú korszak, az eredet kora volt, (ezek a korszak megnevezések régóta használtak) ahol az emberi test kialakulása történt meg. Ekkor alakult ki az ember fizikai és szellemi érzelmi és a testi alapja, amely rendkívül lassú folyamat volt. Amikor a kialakulóban lévő fizikai ember tudata teljes mértékben azonosult az emberi faji tudattal ez volt a Lemúria korszaka, amely szintén hosszú ideig tartó korszak volt. Ezt nevezem én az esszenciális kornak, amikor már létrejött minden alap az emberi fejlődés további szakaszaihoz. Akkor az emberek működését a faji tudat törvényei határozták meg, vagyis szorosan a törvény szerint éltek. Majd a gondolkodás, a fogalmak és a nyelvek kialakulása során elkövetkezett egy új korszak, amelyet a karakter megélésének idejét jelenti: ekkor az emberek a törvényre még emlékeztek, de az egyénnek jóval szabadabb egyéni döntési és megélési lehetősége bontakozott ki.
Ez az Atlantiszi korszak sokak szerint ez az Aranykor.
Ekkor indult el az a civilizáció, amely látványos eredményeket hozott, hatalmas építményeket, amelyhez szervezett csoportok kellettek. Ekkor jöttek létre a városállamok, a később birodalmak, amelyek már az állami struktúrát és azok működésének az alapfogalmait hozták létre, és amelyekben magas szintű volt a szervezettség.
Mi lehetett ennek a sikernek az oka? A karakter rétegében való élet.
Ugyanis ekkor az emberek természetes módon ismerték fel a vezetőt, hiszen van ilyen karakter. A bizalom azért volt jelen, mert mindenki megérezte a másik ember karakterét, és még olyan közel voltak a döntéseikben egymáshoz, hogy nem kellett meggyőzni a másikat, nem kellet manipulálni sem (ezek már a később kialakuló személyiség képességei). Ezért akkor még az embereknek volt egymáshoz bizalmuk, igaz ez már nem a Nagy bizalom vagy Ősbizalom. Emiatt mindenki elfogadta azt, amire ma azt mondanánk, hogy a társadalmi helye. Valójában mindenki adta önmagát, ami struktúrát képezett. Ezt a lehetőséget tartalmazta az atlantiszi civilizáció, amely nem csupán azon az egy elsüllyedt szigeten, hanem a világon mindenhol jelen volt: az Indus-völgyben, Egyiptomban, Mezopotámiában, csak ahogy a legismertebbeket említsük. Ez Krisna és Judhistira kora, míg az előző korszak Rámáék és Hanumáné, a majomkirályé. A személyiség és az ego korának képviselője pedig később Buddha lesz, mert ő fogalmazta meg annak belső lehetőségeit, ami a „középút”. Ennek a megszületése a személyiség és az egó teljes kialakulásának átmeneti időszakában volt. Jézus már az egó, az egyéni én teljes feláldozását mutatta be.
Ma is létezik a karakter rétege bennünk, és ha tudnánk rá hallgatni, és lemondani az egóról, akkor az életünk hasonló lenne, mint régen, az aranykorban.
A kérdés az, hogy le tudnánk-e mondani róla?
