Rajnai Ákos diplomamunkájához
A művészet iránt érdeklődő ember, hogy igazi alkotóvá váljon számtalan lépcsőn, kell áthaladnia, hogy eljusson ahhoz a ponthoz, ahol az alkotás közben az önkifejezési szabadság élménye megérinti.
Ákos azon a szakaszon sikeresen túl van, amelyben az eszközök, a technikák megismerése és azok használata volt fontos. Azon is sikeresen túl van, ahol a többi alkotóművész művei inspiráló hatással vannak az emberre. Mindkettő tanulási szakasznak mondható, amely elsajátításánál az iskola nagyon fontos szereppel bír. Így az iskola tanárai által megpakolt, Rajnai Ákosnak szánt puttony megtelt.
Általában a képzés befejezése körül, vagy akár jóval a befejezése után alakul ki a következő szakasz, amelyet én egy „jó kérdés” szakaszának hívnék. Ez a saját magának feltett kérdés fogja egy időre meghatározni, a személy alkotói indítékát. Ez lehet nagyon rövid távú és lehet nagyon hosszú távú kérdés. Ha rövid távú a kérdés, akkor rövid távon jöhet a válasz is, amely után szükségszerű egy újabbat feltenni. Jelen esetben ez egy nagyon hosszú távra szóló kérdés. Elágazhat a kérdés-felelet, csak elméleti (amelyben inkább filozófiai kérdéssé válik, ha a gondolkozás elsődlegessége válik fontossá), vagy csak gyakorlati irány felé (itt a dolgozatban gesztusnak nevezett megvalósítási mód felé). De ha kitartás és a figyelem mindig jelen van, akkor nincs útelágazás.
Rajnai Ákosnál ez a kérdés most a diplomamunka szöveges részében is nyilvánvalóan megfogalmazott. A kérdés tömören így írható le: a valódi, elmélyült intuitív alkotói magatartás eléréséhez az ember működéséből mit kell bekapcsolni, és vajon mit kell kikapcsolni ahhoz, hogy általánosabb érvényű képek születhessenek.
Az elme mindent felülíró, és korlátok közé szorító erejét érzékeli. Ezért az a módszer nem csak játék nála, amelyben nem néz a fényképezőgép keresőjébe fényképezéskor, hanem az elme szigorú magatartásával szemben a felelőtlenebb és játékosabb magatartás megélése a célja. Ehhez szorosan kapcsolódik az egész folyamatnak a megfigyelése.
Ez a mostani sorozat, az általam eddig ismert képekhez képest új elemeket tartalmaz.
Őszinteség, amely a meghitt viszonyok bemutatásához és önmaga felvállalásához szükséges.
A dramaturgiai szándék a háttérben továbbra is működik, de már nem nyomja el a képi kompozíció szabadságát. Ezáltal lendületes képeket kap a néző, és egyben tömörebb kifejezési forma jelenik meg a fotókon.
A képek megfigyelő, riport jellegűek, amelyek a személyesség külső és belső viszonyait mutatják. A nézőben emlékeket mozgathat meg, hiszen a néző, amikor a közvetlen környezetét fényképezi, akkor ugyanezzel a szándékkel, teszi azt, csak nem tudja igazán a személyeset közüggyé tenni. A közügy ebben az esetben az, hogy itt szinte mindenki személyes ügye érintett. A néző meg szeretne őrizni valami személyeset, de az még nem kép, hiszen az átlagos vagy családi fotózásnál elsősorban a helyzetre való emlékezés növeli meg a kép értékét, és nem a képben megragadott helyzet, a kompozíció segítségével, így a kép értéke csak személyes lehet. Valamint a családi fotós indítékai teljesen elfedik az általánosabb érvényű gondolatokat.
Ennek a sorozatnak így van egy általánosabb szintű üzenete, általában az emlékezésről valamint általában a személyes élményről szól. De a képek azoknak is adhatnak élményt, akik sokkal kevesebbet várnak el a művészettől, mint amennyit egyáltalán lehetséges lenne elvárni tőle.
Konkrét értékelés.
A szöveg érthető, logikus, jól megfogalmazott. A témában megjelenő sekélyes művek helyett, sikerült tartalmas szakirodalmat találni. A fotók alátámasztják a kitűzött célt. A képek kompozíciós szerkezetei változatos módon készültek. A sorozat egységes. A fotókon mindig van egy jelentősebb kiemelkedő pont, amely a néző szemét meg tudja ragadni, ezáltal az átlagos nézőhöz is tud szólni.
