Gondolatok az anamorfiáról.

Mit is látunk, és hogyan is látunk valójában.

A szemünk (ha az, jó és egészséges) perspektívája mindig ugyanolyan, folyamatosan megegyező, rendszert mutat. Bármikor bárhova is nézve szemünk mindig segít a tájékozódásban. Úgy tűnhet számunkra, hogy a saját nézőpontunk, és ebből következően a látásmódunk is hibátlan.

A látásmódunkról, ahogyan a világot érzékeljük, és ahogyan róla gondolkozunk, ahogyan a többi embert is érzékeljük, azt gondolhatjuk, hogy szintén hiba nélküli.

Valóban a valóság helyes felismeréséhez gyakrabban hívjuk segítségül a szemünket, mint a fülünket, vagy az orrunkat. Ha valaki mond nekünk valamit, annak eldöntéséhez, hogy igazat mondott-e vagy hazudott-e az illető, szintén a szemünket hívjuk segítségül, egyszerűen oly módon, hogy ránézünk, mintha az igazságnak vagy a hazugságnak is lenne képi megjelenése. Azzal is elkápráztat bennünket a szemünk, hogy a nézőpontunk helyességében vetett hitünk, képes akár arra, hogy a többi ember fölé emeljen. Ez egónk nagyságát még jobban növeli és táplálja.

A lineáris gondolkodásunkhoz nagyon szükséges az igen, vagy a nem, a fekete, vagy a fehér választhatósági lehetőség. Mindig kell tudnunk választani, helyes- e vagy helytelen, igaz- e vagy hamis, jó vagy rossz, szép vagy nem szép, stb. között. Meg is találtuk az alcímben említett vagy-vagy problémáját.

A lineáris gondolkodás képtelen tovább haladni a következő pontra akkor, ha a továbbhaladáshoz szükséges pontról nem tudja megállapítani, hogy az igaz, vagy nem.

Természetesen gyakran kerül bajba a lineárisan gondolkodó ember. Sűrűn kell nézőpontot változtatnia ahhoz, hogy újra abba a döntési pozícióba kerüljön, és ez által el tudjon dönteni valamit, amit az előtte álló feladat kényszerít ki belőle.

A művészeti alkotásoknak éppúgy, mint az ember személyiségének, kibontásra és megértésre váró rétegei vannak.

Ezeket a rétegeket, ha elkezdjük lehántani, akkor párhuzamosságokat, titkokat, rejtvényeket vagy analógiákat találhatunk.

Az első réteg a lineáris gondolkozás szintje, hiszen ilyen módon gondolkodunk.

Egy pontból kiindulva összefüggéseket keresve végigszalad a szem a képen logikai és értelmezési sorrendben állítva a részleteket. Egyszer a részletekre egyszer, pedig az egészre tekintve vizsgálva azt. A kép nézése közben a néző folyamatosan dönt el kérdéseket, vagy így vagy úgy. (de ez már egy fejlettebb néző szeme)

Miközben a látás gondolatokat inspirál, érzelmeinket is megérinti.

Az anamorfikus képek igen gyorsan zavarba hozhatják a nézőt.

Miért?

Mert a megszokott nézőpontunk helyett, a megszokott perspektíva helyett különlegeset látunk, vagy a képmezőben egy másik képmező alakul ki.

A néző elméje folyamatos dönteni akarása fönnakad egy- egy bizonytalannak tűnő ponton nem tudva eldönteni annak fontosságát, értelmét, a logikai sorban betöltött szerepét.

A képi üzenet közvetítő módszerek egyikében, van egy zavaró és egyben a néző számára képértelmezési nehézséget okozó módszer. Ez a tárgyak jelentésének illetve szimbolikájának rejtvénye. Ez titkot sejtet, ezért vonzást gyakorol a nézőre, így elindít egy folyamatot a befogadóban. Ennek célja, hogy a képen szereplő elemek, tárgyak új és még újabb variációban és jelentésben álljanak össze a nézőben.

Itt találkozhatunk a néző kísérletező, és rejtvényfejtő kedvével. A vagy- vagy kezd átalakulni az is- is felé.

Több lehetséges összeillesztési és ezáltal értelmezési lehetőség adódik és ezen a nézőnek, alaposan el kell gondolkodnia. Kiderülhet, hogy egyik megoldás sem ad több lényeges információt. A néző a zavara átélése után rámondja képre, hogy mindegyik variáció jó, ami azt jelenti, hogy „ez is lehet, meg az is lehet”.

Ez még mindig a lineárisan gondolkodó ember kijelentései, de az analógiás gondolkodás felé haladással.

Ugyanis az analógiás logika egészen más. A módszer nem a kicsiből a nagy felé halad, hanem fordítva működik. Először a kép egészére tekint egy pillantással, és önmagát is figyelve először a fontosról, majd a kevésbe fontosról kezd beszélni. A szimbolikát nem összekeverve az analógiával.

A folyamat, amely itt kibontásra kerül a következő:

Első gondolatébresztő megállapítás:

A kép mögött fogalom és a fogalom mögött kép van. Ezért fogalmi gondolkodásnak is hívják a lineáris gondolkodási módot. A kép és a fogalom egymást erősítik, így kép segítségével, könnyebben tanulunk meg fogalmakat. Ez látszólag zárt egység, amelyből nincs kitörési lehetőség. Általában azt ismerjük fel, amiről van fogalmunk. A tárgyaknál előfordulhat, hogy csak bámulunk egy eszközt, és nem tudjuk sehogy elképzelni, hogy az mire való, mi célt szolgál. De ha megmondja valaki, annak funkcióját és azt már tudjuk értelmezni, és be is tudjuk illeszteni fogalmi rendszerünkbe, akkor a tárgyat annak fogalmával felcímkézve tároljuk emlékezetünkben.

A második gondolatébresztő megállapítás:

A kép mögött fogalom, a fogalom mögött folyamat van, vagy fordítva a fogalom mögött kép van a kép mögött folyamat, van. Ez azt jelenti, hogy a kép tömören ki tud fejezni egy folyamatot anélkül, hogy részletesen elbeszélné azt.

 A kép így egy olyan sűrített pillanat, amelyben akár egy hosszú folyamatot is be lehet mutatni. A mostani computeres világban ez ahhoz hasonlít a legjobban, amikor egy filmet egészen az állóképig tömörítenek. Ezt az üzenetet csak olyan ember tudja kibontani aki, maga is érti a tömörítést éppúgy, mint a tömörített anyag kicsomagolását.

De ez még mindig nem analógiás gondolkodás.

A harmadik megállapítás: a fogalom mögött kép van, a kép mögött folyamat van, a folyamat mögött törvény van. Ez már az analógiás gondolkodás szintje.

Ezért a szimbolikai tudás nem tud versenyezni az analógiás gondolkodással, mert ahol nem valóságos törvény van, azt az előző, nem ismeri fel. Valamint számtalan képi megjelenése lehet egy törvénynek, ezért valójában itt válik hitelessé, az ez is meg az is kifejezés.

Lehet még tovább vinni egy fázissal az előbbi gondolatsort, de az már messzire vezetne a megadott témánktól, mégpedig attól, hogy anamorfia az analógiás gondolkozás előszobája.

A jelenlévő művészek is ezt a kérdést feszegetik. Intellektuális, szimbolikus, valamint képzeteken, érzeteken keresztül, és hagyatkozással a véletlenszerű megnyilvánulások módszerével. A képpel való foglakozás alkotóként vagy nézőként egyaránt az analógiás gondolkozás felé haladást szolgálja.

Jozipovics György

• Tartalomjegyzék