A nagyság átka

Elsőként elemezzük azt, hogy milyen belső vágy és erő kell a nagyság eléréséhez. Talán nem nehéz kitalálni, hogy ehhez hatalomvágy szükséges.

A történelemben már sokszor jöttek létre és süllyedtek el nagy birodalmak, amelyeknek óriási hatalmuk is volt. De milyen törvényt találunk a kialakulás és a megszűnés folyamatában?

 Távolinak tűnhet, ez az alábbi a példa jól megmutatja a lényeget: ez nem más, mint egy XX. századi társasjáték, amely képes megmutatni a növekedéstől a bukásig tartó folyamatot. Ez a Capitaly és/vagy a Monopoly. A játék elején még mindenki esélyes a gazdagságra, a növekedésre, és ekkor még mindenki hasonló lelki állapotban van, kivéve az, aki már játszott korábban is ilyet, és már tudja, hogy miképp lehet eredményt elérni. Erre nem nehéz rájönni: már rögtön a játék elején el kell kezdeni a felvásárlást, felvállalva azt a bizonytalansági tényezőt, hogy az illető ráléphet olyan mezőre is, amely átmeneti veszteséget vagy hátrányt okoz neki. Ha ezzel a támadó magatartással halad, akkor szinte biztos a sikere.

Miközben játszanak, megjelenik két magatartási minta a játékosok között. Az egyik fajta agresszió a győzelemhez közeledő sajátja lesz, az ellenfelén viszont a dühből eredő erőszak nyilvánul meg a veszteség miatt . Az elsőnél a cél a minél nagyobb pénzhatalom megszerzése, a másikban ez idő alatt megjelenik a győzelem felé haladó játékos elleni düh agressziója. 

A hatalommal szemben a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság jelenik meg, amely szélsőséges esetben gyűlöletté alakul.

Mert ha nem az enyém a hatalom, akkor gyűlölni fogom azt, akinek viszont van, hiszen úgy érzem, hogy nem tudok ellene semmi mást tenni. Ezzel elindul az egyik oldalon a növekedés, a másikon pedig a fogyás. A valóságban is ugyanez a folyamat játszódik le hosszabb idő alatt. A birodalomépítés során háborúval, míg a pénz befektetés során monopóliumok kialakulásával, ami a globalizációt hozta létre.

Ha visszatérünk a befejezett társasjátékhoz, de tovább folytatjuk fejben, akkor hamarosan kiderül, hogy a győztes nem lesz képes ebben a helyzetben tartani magát, hiszen felemésztett mindent a környezetében, ezért csak önmaga felfalása által tud tovább játszani és életben maradni, hiszen már minden a birtokában van. Mivel nála van a pénz energiája, a hatalom energiája, ezért sokáig azt gondolja, hogy képes lesz irányítani mindent, talán még az életet is.

A növekedés és a nagyság természetes folyamat, de a belső korlátok nélkül ide vezet. Ezért gondolják sokan azt, hogy abban az esetben is, ha a birodalomépítés helyett a befektetés a cél, akkor is olyan óriási hatalom kerül az egyén kezébe, hogy így kialakul a háttérhatalom irányító gyakorlata. Ők lennének a névtelen és láthatatlan hatalomgyakorlók. Ezzel szemben az az igazság, hogy az anyagi növekedés és a nagyság elérése nem tudatosan irányított folyamat, hiszen a befektetők nem látják azt át. Az ilyen egyének érdeket tudnak érvényesíteni, de irányítani, főleg globális szinten nem, hiszen gyakran már a kisebb hatalom gyakorlása is meghaladja a képességeiket.

De azt is figyelembe kell venni, hogy minden földi hatalom átmeneti, mert ha nem az lenne, nem okozna fejlődést. Minden nagy így jár. Ilyenkor a birodalmak elbuknak vagy teljesen megszűnnek: Angkor, a Khmer Birodalom varázslatos fővárosa megszűnt létezni, a Római Birodalom bukása után pedig a területén több kisebb ország jött létre. Sőt, kiemelkedő kultúrák is semmivé váltak a sumér, az egyiptomi vagy a görög.

Az emberi belső növekedése

 A természet növekedési energiái keretek között vannak, ezt a fajokban megnyilvánuló tudati szint határozza meg. Az embernél ilyen korlát nincsen, hiszen az emberi faj fejlődése a korlátlanság felé halad, vagyis az Egység felé, de nem a fizikai növekedésben, hanem a minőségi szellemi értelemben. Ezt a folyamatot az embereknek meg kell ismerniük, fel kell ismerniük a törvényét, és aztán rájönni a kezelésére, amihez tudatosság kell. Eddig ez csupán kiváltságos szellemi szintű embereknek sikerült. Most viszont eljutottunk arra a szintre, hogy ma már sok embernek kellene belátnia ezt a törvényt.

Az ember minőségi növekedésének a végső határa az Egységbe való olvadás pillanatának a kezdete, ebben az utolsó fázisban egybeolvad az Egy energiájába, ezzel megszűnik az, ami addig volt. Ez a hosszú folyamat a léleknek óriási növekedési lehetőséget és tudatosságot ad, és ezért nincs az ember fejlődéséhez hozzárendelve átléphetetlen korlát, hiszen az utolsó pillanatig növekszik a lélek minősége.

A természetben fizikai szinten viszont minden fajnak létezik átléphetetlen növekedési korlátja. A növényeknél lehet könnyen megtapasztalni a növekedés energiáit, ezért jó érzés a növények mellett lenni, hiszen ekkor ezt a tiszta energiát érezzük.

Az embereknek viszont a megélt életek tapasztalatain keresztül kell rájönniük arra, hogy az egyes fejlődési lépcsőkön hol van annak a fizikai szinten megjelenő korlátjaik. Így, a korlátlan belsőnek a fizikai életben korlátokat kell létrehoznia. Igaz, ezek csupán átmenetiek és a fejlődési szintekhez rendeltek, amelyek szorosan az emberi minőségekhez, a hierarchiához kötődnek.

Amikor a belső növekedés a fizikai szinten is megjelenik, akkor az emberben a még, még, még-hez való vonzalomban nyilvánul meg. Az hisszük, hogy itt sincs korlát, és ezt azért érezzük így, mert nekünk kell rájönni arra, hogy van. [M3] Minden növekedés és a túlnövekedés is abból ered, hogy a még vágya nagyon erősen jelenik meg az egokban.

 A nagysághoz vezető út

 Közösségi rendszerekben eddig megtapasztaltuk a hordák, a törzsek kialakulását, majd a törzsi szövetségek, később a népek, még később a birodalmak, nemzetek és az uniók kialakulását. Ez egy növekedési sor.

Viszont még mai is mondjuk azt, hogy egy-egy közösségnek létezik birodalmi jellegű magatartása, hiszen a nagyoknak a súlya mindig domináns, amit ők kihasználnak.

Mindegyik társadalmi közösségi forma összeütközéseket hoz létre, hiszen a közösségben levés mást vágyat és szándékot tartalmaz, mint az azon kívüli lét. Ez megnyilvánulhat minden birtokolható formában, például föld, élelem, épület, pénz, hatalom formájában – az utóbbi nem anyagi természetű, de általa az ember uralkodni szeretne az anyagi természeten is.

Mindegyik kapcsolódik a növekedéshez, ami kezelhető formában emberi, de egy ponton túl elszakad az emberi élet valódi minőségétől. Ha valaki nem jön rá arra, hogy a saját növekedésének, de az emberiségnek is hol van a növekedési határa, akkor jön az önfelfalással vagy összeomlással létrejövő változás.

 Új korszak kényszere

 Most, egy új korszak elején, ezeken duplán is érdemes elgondolkodni. Először is azt kell átgondolni, hogy milyen egészséges fejlődési lépéseket lehet megtenni a következő években. Másodszor azt, hogy ez tudati változás nélkül nem megoldható. Mára a fejlődés során már van annyi felhalmozott ismeretünk, hogy nagyon sokan megtegyenek egy kicsi, de annál fontosabb lépést. Van olyan, ami széles körben elvárható, ami nagyon egyszerű dolog, mert ha sokan jönnek rá olyan dologra, amely a saját bensőjüket gazdagítja, akkor ennek a megélésében rejlő kis lépés is sokat jelent. Vannak olyanok, akiknél már beért a lehetőség a következő emberi minőségi szintre való lépésre, de azokat, akik még ezt nem tudják megtenni, a környezetük ösztönözheti, így az ő fejlődésük és a minőségi váltás lehetősége is közelebb kerül.

Ez a folyamat mindig létezett, de most olyan körülmények adódnak össze, amikor már kényszerré is vált az élet minőségi váltása, hiszen már mindenki érzi, hogy a földi világ folyamatai, amelyekre az emberiségnek van a legnagyobb hatása, nem folytathatóak, mert akkor felemészti önmagát és a környezetét úgy, ahogyan a nyertes Monopoly-játékos teszi.

 A gazdagság

 A bőség és a gazdagság nem káros, hiszen ehhez nem feltétlen kapcsolódik a növekedés agressziója. De amikor már kilép a személyes használat köréből, akkor indul el a növekedés negatív hatása. A szegénységből a bőség felé haladásra szükség van, mert a szegénység tudati megtorpanással járhat, amit fel kell szabadítani.

Amikor a szemetelés meg van tiltva, akkor sokan ezért nem szemetelnek, de nem biztos, hogy átélik, megérzik, hogy miért nem kell. De amikor valaki belátja, akkor már természetes tevékenysége lesz, így a mindennapokban eszerint él. Amikor a nem ártás törvényét kell megérteni, ahhoz nagyobb tudati fejlődés szükséges, de ha valaki eléri, akkor úgy éli az életét, hogy ez számára természetes lesz, és nem fog kilépni ebből a magatartásból. Természetesen a karma közbe tud szólni, de az illető belső szándékai már akkor is teljesen tiszták maradnak ezen a téren.

 Tanulság

 Most az a feladat, hogy tudati minőségi fejlődéshez minél több segítséget adjunk egymásnak, de magunknak is. Új tiltó törvényeket lehet létrehozni, de csupán ez nem oldja meg a bajokat.

Minden olyan dolgot újra kell gondolni, amely a tudati minőségi fejlődést serkenti: ez az oktatás egésze, a tudomány, a művészetek, vagyis a kultúra.

 Vissza a kezdetek nem tudatos állapotához, és a ma emberének a tudatosságához

 Az első önkifejező megnyilatkozás az ősemberé volt, amely az én tudati fejlődésének első tükörképe. Az „én vagyok” mai nyelven önkifejezésként, művészetként, vallásként jelenik meg, de akkor az ember őse a Mú korában megtapasztalt valami olyan energiát, amelyet addig nem ismert. Ennek megértéséhez és kibontásához még sokat kellett fejlődnie, vagyis növekednie kellett az ember benső minőségének. Addig az emberi faji tudat korlátai között működött, de ebben az ősi korban ezek alól felszabadult, bár a faji tudat most is megvan bennünk.

A növekedés határait meg kell érezni, tapasztalni, rájönni, kikutatni, ismertetni és elfogadni, gyakorolni, átlátni, megélni. Ez nem azt jelenti, hogy innentől kezdve nincsenek megoldandó feladatok, hogy nincs karma, próbálkozás, kudarc, összeütközés, hatalom, vágy. Ez csupán azt jelenti, hogy az emberiség talán kezelni tudja a növekedés törvényét azzal, hogy megtalálja a tudatos használatának módját.

• Tartalomjegyzék