A megbocsátás
Szinte minden nap megbocsátunk valakinek, legyen az a barátunk, a párunk vagy akár egy idegen ember.
Fel sem fogjuk, hogy ilyenkor mi történik bennünk és a másikban. Talán ekkor nem is kell, mert ez alacsony színtű megélése a megbocsátásnak (bár ekkor is van jelentősége), de van olyan helyzet, amikor sokkal nagyobb a súlya.
Nap, mint nap tapasztalhatunk olyan élethelyzetet, amikor mosolyogva, jókedvűen bocsátunk meg valakinek, ami jólesik mindkét embernek. Jó érzés megbocsátani és elfeledni azt, ami nem volt kellemes. Sem az esemény, sem a megbocsátás nem jelent nagy munkát vagy terhet.
De amikor erőszakos vagy nagy súlyú és problémás esemény történik két ember között, akkor sokkal nehezebben jön létre a megbocsátás, sőt, lehet, hogy sokszor meg sem történik. Ez viszont már következménnyel jár.
Lehet olyan negatív élmény, amely megbocsátás híján rögzül, és megmarad az egyén lelkében zárványként, rossz energiapontként, amely a következő életét is befolyásolja, de akkor már nem tudhatja, hogy ez a rossz energiazavar miért jött létre, csak azt tapasztalja, hogy valamilyen betegségben vagy magatartási mintában jelenik meg.
A megbocsátás érzése párosulhat lelkiismeret-furdalással: ez akkor jön létre, amikor valaki rájön a hibájára, hiszen valójában nem akart rosszat a másiknak.
Ekkor a megbocsátás és a lelkiismeret-furdalás iránya megegyezik. A lelkiismeret-furdalás kényszerít a bocsánatkérésre, amelyet a másik fél vagy elfogad vagy nem, de azt is tapasztalhatjuk, hogy sok esetben a lelkiismeret-furdalás tovább is megmaradhat.
Ha valóban súlyos, de nem karmikus következménnyel járó esemény történt, akkor az, aki nem tud megbocsátani, valójában az élményt nem tudta elengedni, az a lelkében ragadt. A megbocsátás ezért azt is jelenti, hogy az illető a segítségével megszabadul a rossz élménytől, amit ha nem tesz meg, akkor ugyanúgy energiahibaként jelenik meg benne. Így a megbocsátás elsősorban nem a másik embert segíti, hanem önmagunkat, hiszen így mentesülünk például egy későbbi betegségtől vagy rossz emberi magatartástól. A hétköznapi megbocsátás pedig szabad utat enged a további, teher nélküli együttműködésnek, hiszen könnyen elengedtünk mindent.
Ha viszont karmikus minőségű esemény elszenvedője valaki, akkor igazán fontos a megbocsátás, hiszen bár a karma visszahatása nem nála jelentkezik, mégis lehet következménye annak, ha nem tudott megbocsátani, vagyis nem tudta elengedni az eseményt. Ez is következmény, de ezt nehezen tudjuk elfogadni karmának, pedig ez is az, csak ezt önmagunknak okozzuk. Így egy következő életben meg fog jelenni a jellemünkben, a sorsunkban azért, hogy tanuljunk belőle, fedezzük fel magunkban és alkalmazzuk a megbocsátás erejét.
A valódi megbocsátás nagyon jó érzés megkönnyebbülést okoz. Ehhez nem csupán elme által kezdeményezett kimondott szó kell, hanem a rá kell jönni arra, hogyan kell elindítani a megbocsátás folyamatát. Ekkor nem lehet indulat, düh, gyűlölet, vagy száraz intellektuális belátás, hanem meg kell keresni magunkban azt a lelki magatartást, amely valóban eredményezi a megbocsátást. De csak akkor juthat el valaki oda, ha gyakorolja a megbocsátást, így előbb vagy utóbb megtalálja ezt a pontot. Nagyon segít megtalálni önmagunkban a megbocsátási pontunkat, ha a szeretet és a közömbösség, vagyis a nem ragaszkodás érzéseit gyakoroljuk. A közömbös magatartás alatt azt értem, hogy mindent befogadok anélkül, hogy reakcióba lépnék, így megérezhetek megláthatok olyat, amit addig nem. Ennek megjelenési formája lehet a mindig derűs ember állapota, de lehet a sok ember által negatív magatartás, a mindig közömbös ember állapota. Mindez vérmérséklet kérdése. A megbocsátás a szeretetnek egy jelentős megjelenési formája.
Ha tetszik vagy hasznos számodra ez a tartalom, akkor kérlek, hogy oszd meg vagy lájkold, hogy másokhoz is elérjen az információ. Köszönöm szépen!
