Várhelyi Tímea képeiről
Tisztelt meghívott közönség A képektől látszólag távolinak tűnő gondolatokkal kezdem a kiállítás megnyitója kapcsán mondandómat.
Az emberiség sok nagy és kisebb kultúrkorszakot ért már meg, amelyekben találhatunk felemelő és kevésbé felemelő szakaszokat. A mostani kisebb korszak is ezek sorát folytatja. Az indiai kultúra már jóval az írott történelem előtti korban jövőbe látóan fogalmazta meg az emberiség fejlődésének korszakait és annak jellemzőit is. A leírás azt is tartalmazza, hogy az egyes korszakokban milyen emberi minőség uralkodó a társadalomban.
A fennmaradt szövegek nagyívű és esszenciális értékű megfogalmazások. Ha valaki tanulmányozza ezeket a szövegeket akkor megtalálhatja bennük az értékrend megváltozásának leírását. Azt viszont nem tartalmazzák, hogy az egyén mit érezhet, mit tapasztalhat nap mint nap.
Ezzel eljutottam ahhoz az analógiás kapcsolathoz, amely szoros összefüggésben áll Várhelyi Tímea képeivel.
Tímea is ugyanúgy megéli ezt a kort, mint mindenki, és erről észrevétele, véleménye, tapasztalata van. Már a legelső pillanatban kiderül a képek hangulatából, hogy ez bizony szomorú tapasztalat. A látszólagos pesszimista szemlélet egyéni problémának tűnhet. A szomorúságot nem kedvelő, és azt az életéből kizáró néző jogosan mondhatná azt, hogy most a lehetőségek korát éljük, hát az alkotó is használja ki ezeket, mert ezáltal megszüntethető lenne ez a borongós látásmód. De vajon Tímea számára léteznek-e ilyen lehetőségek, vagy fontosak-e számára ezek a mostani lehetőségek? Vajon az egzisztenciális és az anyagi jólét megszüntetheti azokat az érzéseket, amelyek a képekből sugároznak? Vajon mit tartalmaz ez a szomorúsága?
A minőség, azaz az érzékeny alul, az értéktelenebb, a durvább felül van. Tímea képein a padló alul van, ami a valóságnak is megfelelő tény, ami rajta van, az egy, vagy több sötét, súlyos zongoraláb. Ezek a lábak agresszíven nehezednek a szoba padlójára. A zongora önmagában nem negatív tartalommal bíró tárgy, nem is ezt jelenti a képen sem, hanem analóg kapcsolatban van azokkal a hangadókkal, akikkel nap mint nap találkozhatunk. Ők teremtik meg a mindennapok emberi viszonyait, és ezekben helyezik el saját agressziójukat. A zongoraláb ezért is fekete, tömbszerű és igen kevés részlettel bír, hiszen ez jelzi az agresszió belekerülését az élettérbe. A súlyos zongorát, a padlónak mindenképpen tartania kell, a két erő közvetlen kapcsolatba kerül egymással, így a konfliktus ezen a ponton jön létre. Mindenképpen szükség van tartó elemre, ahogy az élet sok területén is. A tartó elemnek a helyzetéből adódóan kevéssé érzékenynek kellene lennie. A képeken és a valóságban is az érzékenységnek nem alul lenne a helye, hiszen annak finom, törékeny állaga van, ezért annak felül kellene lennie. A pasztellrajzokon a parketta nagyon érzékenyen van elkészítve.
Így azt érezzük, hogy a padló szenved a zongora súlyától. Ott ahol felemelő dallam és harmónia helyett diszharmónia vagy disszonancia vagy más minőségtelenség keletkezik, az bizony súlyosan érinti a hallgatót. Ha az ember visszaemlékezik a hétköznapokra, akkor felismerheti emlékeiben a mindennapi agressziókat is, amelyet egymásnak adunk. A nagyvárosi embert annyi ilyen esemény éri, hogy egy idő után észre sem veszi azokat, és azt sem, hogy ha ô esik ebbe a hibába. Kialakul egyfajta közömbösség, fásultság, kérgesség, amely mögé akár is elbújhat az egyén azért, hogy önmagát megvédje. Ezáltal viszont nem veszi észre, hogy elfelejtette önmagát. Ezt a látleletet mindenki felismerheti, ha legalább időnként őszinte tud lenni önmagához.
Nagyon-nagyon sötét lenne ez a korszak és a jövő kép is, ha nem lenne törvény szerinti, és nem lenne benne lehetőség is.
Jelen pillanatban ezt a megfigyelést láthatjuk Tímea képein, amelyek a korról szólnak, és ebben általában az egyén, és természetesen az alkotó személyes helyzetét mutatják. Különösen olyan emberét, aki a személyiségében nem akarja felvenni azt az életvitelt, amihez most ideális időszak adódik.
A képek formai megoldása a lírai elemekben és a drámai hatásokban nyilvánul meg. A padló lírai, lágy, és finomam kezelt felülete ideákat tükröző színe szemben áll a zongoraláb drasztikusan képekbe komponált behatolásával, ezáltal drámai szituációt teremtve azokban. A képek hátterében lévő padló elszenvedi a rá nehezedő nyomást, de tartania kell magát, mert ez vált alaphelyzetté. Vajon hiányzik-e nekünk nézőknek a meleg emberi hang, a meleg emberi kapcsolat, az együttérző segítő magatartás, a képek ezzel a kérdéssel szembesítenek bennünket..
A festői hatású rajzok nézése közben feltehető az a kérdés is, hogy vajon miért tér vissza ugyanaz a motívum?
Az biztos, hogy az előbb említett gondolat fontossága is közrejátszik ebben, de van egy fontosabb is, ez pedig az alkotás aktusában rejlik.
Az alkotás közben az alkotó megszabadul a külvilág minden beavatkozásától, impulzusától. Ez hatalmas szabadság érzésével társul, de emellett megtapasztalható a hétköznap egyáltalán nem használt tudatállapotot is. Ez akkor is így van, ha valaki nem tudatosan keresi, és nem tudja pontosan mit is jelent ez a fogalom. Különösen akkor jöhet elő intenzíven ez az állapot, amikor nem kell erősen koncentrálni a képen szereplő motívum készítésére. Ebben az állapotban az alkotó csak önmagával van, amihez magány kell, másképpen nem is lehetne megoldani, de ezt a helyzetet az egyén örömmel vállalja. Amikor a magányból visszatér a többi ember közé, elcsodálkozik azokon, akiknél még fel sem merül ennek igénye, vagy esetleg nem tudják megoldani ennek az állapotnak a megvalósítását.
A szobából való állandó ki és bejáráshoz hasonló ez az állapot, amely elkülönít a másiktól, hiszen a magány igénye miatt mindenkit távol tart az egyén magától. Ha viszont tovább folytatja megfigyeléseit, az alkotó számára olyan lehetőség adódhat, amelynek eredménye az lehet, hogy a lehető legközelebb fog kerülni a többi emberhez.
Visszatérve a képekre, amelyek visszafogott formai elemekkel és színekkel valósultak meg, ezáltal csendes hangnemben, de drámaian szólnak a mostani korról. Így kritika nélküli látlelet valósít meg az alkotó. A képekben a szomorú megállapítás mellett vágyódás is megtalálható, vágyódás egy minőségibb belső értékrendre és eszerint működő közegre. A későbbiekben kíváncsian várom, hogy milyen emberi és művészi megoldások születnek meg Tímeában.
2006
Jozipovics György
