A magányosság és az információ szerepe a nagyvárosban
Ma szinte mindenkinek a kezében ott az okostelefon, és vannak, akik újra és újra megnézik, akár van üzenetük, akár nincs. Talán azért, mert szeretnének „valaki lenni”, aki sok üzenetet kap?
Vagy egyedül érzik magukat és hiányzik a személyes kapcsolat, amelyet pótolna a telefonos kommunikáció. De sajnos nem pótolja, mert nincsenek érzelmek, nincs érintés, jó hangulat, legfeljebb poénok vándorolnak telefonról telefonra. Nem lehet megérezni a jelenlétet, a másik rezdüléseit, mozdulatait, a nem verbális üzeneteit.
Lehet az információgyűjtésnek a célja a világban való tájékozódás? Lehet, csakhogy ha nincs meg az emberben az igény és a képesség arra, hogy a lényegeset a lényegtelentől elválassza, akkor begyűjt minden információt és elveszik bennük, miközben azt képzeli, hogy képben van a világ dolgait illetően. Azt gondolja, hogy ma már csak így lehet megismerni a világot. Rengeteg információhoz juthat, de élményt, ami pedig a legfontosabb lenne, nem kap – viszont generál magának álélményt, ami még jobban félreviszi. Információcsere folyik, de gyakran nem kíséri valódi megfigyelés, megértés, felismerés. Hiszen ehhez a lényegeset el kell választani a lényegtelentől.
Egy idő után majd rájönnek az emberek, hogy nagyon sok lényegtelen információt gyűjtenek be, és ez idő alatt sokan megtanulják majd a lényegesebbre való figyelést. Évek múlva biztosan a helyére kerül az okostelefon használata is, de addig az emberek a telefonért cserébe az elsivárosodás élményét kapják.
Az ember sok életen keresztül folyamatosan tanulja a lényegeset felismerni, és amikor valóban találkozik a lényeg élményével, akkor az összes addig megismert dolgot kidobhatja, hiszen azok lényegtelenné váltak.
