Kibillentés
Az ember szereti a rutint. Miért szereti a rutint? Azért, mert az egy ismert folyamat, ismert tartalom, nincs benne váratlan. Az ember nem szereti a rutint. Miért nem szereti a rutint? Azért nem szereti, mert egy idő után azt érzi, hogy bezárttá vált, mint egy börtönben és később már nem tudja képzelni azt, hogy ebből kiléphet.
Az ember szeretné, hogy ami neki jó, az legyen állandó. De valójában nem jó neki, ha valami állandó, hiszen ugyanúgy megunja, mint a rutin feladatokat.
Ez is fontos tapasztalat, meg az is. Egyik embernek ezt szükséges megtapasztalnia, a másiknak pedig a másik fajta életfolyamot.
Lehet-e ezt az ellentmondásos élethelyzetet bölcsességgel feloldani.
Amikor valaki a rutinba merül el, akkor a kreativitása a háttérbe kerül, vagyis nem gazdálkodik a lehetőségével. Ez az állapot olyan, mint ha börtönbe zárná magát, igaz biztonságban van, mert tudja azt, hogy a legtöbb helyzethez milyen megoldás tartozik. Ezt nevezzük tudásnak, mégpedig olyan tudásnak, amely előbb vagy utóbb áldozattal jár. Vagyis bennünk zárttá válik a fejlődés lehetősége. Ez öreggé tesz, vagyis merevvé.
Van, amikor valakinek az egész életén keresztül ezt kell megélnie.
De azt is tudni kell, hogy minden embert követ valaki, és a legtöbben vágynak is arra, hogy kövessék őt. A követőnek az a fontos, hogy legyen számára emberi minta a saját tudati fejlődéséhez. A fejlődéshez szükséges olyan motívum, amelyet tud követni és az a jó, ha minden fejlődési lépcsőhöz talál a környezetében megfelelő embert. Valójában mintává válik mindenki, ha karja, ha nem. Ezért nem mindegy, hogy mit csinál és fejlődik-e.
De a saját fixált magatartás gyakran olyan erősen odaragasztja az egyént egy tudatállapothoz, hogy attól nehezen tud megszabadulni, vagyis a rögzült tudatállapotától nehezen tud megválni. Ekkor jön a kibillentés. Mindez azért, hogy minőségi fejlődés is legyen az ember életében, amihez szükséges a változás. Ez a kibillentés. Ezt megteheti egy másik ember, vagy egy váratlan életesemény, vagy másképpen fogalmazva az egyén sorsa és a karma tesz azért, hogy ez bekövetkezzen.
Minden változás elengedéssel jár. Az ember viszont ragaszkodik ahhoz, ami Ő maga, vagyis a jelleméhez és az alapvető az életét meghatározó elveihez, dogmáihoz, de ahhoz is, amit elért. Mindezt az egó szereti, hiszen a változás után már nem lehet minden úgy, ahogy addig volt, mert muszáj változnia, amit viszont az egó létét fenyegeti, ezt az egó nagyon nem szereti. De a kis változás is változás, amelyet az ember egója simán elfogad, mert azt nem veszi észre, hogy általa hosszabb idő alatt milyen változás következhet be, de lehet, hogy ez már bekövetkezett a gondolatai minőségében, magatartásában, vagy érzelmi életében, csak nem vette észre.
Viszont a kibillentés váratlanul jön, és a legtöbbször nagy változást követel, vagy csupán komoly zavart okoz a saját rendszerében.
És most jön a félelem. A félelem, csak abból az emberi rétegből származhat, amely a legtávolabb van a valódi éntől. Ez az egó, amely aggódik és fél, minden változástól, hiszen nem lát rá a sors és az élet nagy összefüggéseire, és a legbelső én szándékára. Minden kibillentés ezért félelmetes a számára, de az egyensúlyvesztés után, rövid időn belül újra felépíti magát, de ezek után egyre jobban fog védekezni és egyre több félelemfajtát épít be magának.
Ezért, amikor valaki eljut odáig, hogy képes lesz az egó működését felfüggeszteni, az egész hosszú folyamat sikeres megfigyelése után, az egóból származó félelmei megszűnnek.
Ha tetszik vagy hasznos számodra ez a tartalom, akkor kérlek, hogy oszd meg vagy lájkold, hogy másokhoz is elérjen az információ. Köszönöm szépen!
Támogatót keresünk a könyvem kiadásához, ha tudsz ebben bármilyen módon segíteni, keress meg az orbisz2020@gmail.com e-mail címen. Köszönöm!
