A mese
Miben különbözik a mitológia, a mese és az irodalom szövegeitól. A mitológia kilóg ebből a sorból, mert olyan mint a mese, hiszen az események és a szereplők a mintha a fantázia szüleményei lennének, mert a bennük szereplő lények és a történetek nem jöhettek létre a fizikai valóságban, de ennek ellenére megmozgatja az emberek bensőjét, ezért szeretnék megfejteni őket.
Menjünk vissza az emberi kommunikáció kialakulásához, egészen annak a hatékony elindulásáig, de csak addig, amikor már volt beszélt nyelv és már volt több lényeges fogalom.
Most csupán azt vesszük górcső alá, hogy akkor mennyire fontos lehetett az ismeret, a tudás szóbeli átadása.
Próbáljuk azt a helyzetet elképzelni, hogy milyen lenne ma, ha nem lenne írás, könyv, film, tv, ebook, telefon, komputer és mesterséges intelligencia. Ilyenkor mit tenne az ember? Ekkor csupán a szó létezne, mint régen, és aki beszél vagy tanít, neki meg kell találnia azokat a szavakat és fogalmakat, amelyekkel jól kifejezheti magát. És hamarosan rájöhetünk mi is arra, ahogyan ők is rájöttek, hogy a szereplők lényegi tulajdonságai és minősége, de a történet eseményei is milyen fontosak.
Az ember a képekből vagyis a látott világból merít, és ebből hozza létre a kezdeti fogalmakat és a történeteinek a folyamatait, de mivel ekkor valamennyire érzékeli még a nem láthatót is, így fizikai világ képeiből gyúr össze a folyamatoknak megfelelő lényeket és történeteket.
De, most még mélyebbre kell menni, egészen az analógia birodalmáig.
Az ember olyan alkotást hoz létre, mint amilyen önmaga. Ez a belső minőségének a kivetítése, vagyis önmaga analógiáját valósítja meg. Ezért nagyon szoros összefüggés van az alkotó minősége és az alkotás minősége között. Még akkor is, amikor az alkotó az alkalmazott művészeti vagy bármilyen más területen tevékenykedik, ahol megrendelésre készít valamit. Ami ilyenkor megjelenik a világban az nem más, mint az anyagban megvalósított én.
Ami megjelenik bennünk, az megjelenik az énen kívüli világban.
A bensőben érzésben, képben, gondolatban jelenhet meg az információ. A legtöbb esetben ezeket elsősorban mégis képi formában érzékeljük, vagy előbb utóbb képpé alakul, és ez mutatja meg valaminek a folyamatát. Olyankor, amikor egy folyamatot kell bemutatni, az analógia megéléséből eredő nagyon tömör képi megfogalmazás jelenik meg az emberben. Erre egy példa, amikor egy történetben a hősnek szárnya van, ez sok esetben azt jelentheti, hogy az egyén képes a szellemi világban mozogni, vagy angyal, de lehet más jelentése is.
Az érthetőség kedvéért ez most egy nagyon egyszerű kép volt, amely inkább szimbólumnak tűnik, mint analógiának, de az analógia működésének az elvét is jól tükrözi. (Ebben a példában az is sejthető, hogy több jelentéssel is bírhat a kép.) A szimbólum leegyszerűsített analógia, amit könnyen meg lehet tanulni, de az analógiát nem, azt csak megélni lehet.
Az analógia olyan, mint egy nagyon-nagyon sok változóval rendelkező megoldó képlet.
Amikor az ember fogalomrendszere még csupán a nagyon fontos dolgokat tudta kifejezni, de ekkor még valamennyire érzékelte az egységet is, vagyis az analógia törvényét. Így, amikor egy történet elmesélésébe kezdett, akkor az tartalmazta a fizikai szinten létrejött eseményeket, de a nem látható szellemi tartalmakat is.
Ez a mesélés és a mese lényege. Később ez a módszer hozta létre a sokkal magasabb szinten megfogalmazott mitológiát. Ezek a történetek a mai ember számára ködösek, misztikus és meseszerűek pedig, amikor az idők folyamán rárakódott kiegészítő elemeket valaki leveszi róluk, mert ezek már nem az analógiából erednek, hanem csak dúsító szépítő és mozgalmassá tevő részek, akkor megtalálható ezekben a mesélés, a meseszövés lényege.
A mai alkotó, ha ennek sejtelmességnek érzi a fontosságát akkor, ha nem is tudatosan, de foglalkozni kezd a fizikai életben lévő események mögöttes, szellemi tartalmának érzékeltetésével. Ez a vizuális műfajokban egyszerűbben megvalósíthatók, hiszen ha valaki a szimbólumok oldaláról közelít meg egy témát lehet, hogy érinteni fogja vagy csupán utal az analógia létére.
Egy író ha tud mesélni, akkor lehet, hogy minden olyan szempontot teljesít, amely az ősi meseszövésben létezik. Ekkor az alkotó nem leír, nem dramatizál, és nem kizárólag a világot a társadalmat figyeli, hanem mesélés közben a történet mögé tekint és valamilyen formában megjeleníti azt is.
Ezt a folyamatot a befogadónak kell megfejteni, mert ha az alkotó pontosan kibontaná lineáris logikával, akkor az már nem mese vagy mű lenne, hanem olyan feltáró szöveg, mint amilyen ez.
Ennek a szövegnek viszont az a lényege, hogy rávilágítson egy olyan lehetőségre, amely magasabbra emeli az író bensőjét, vagyis inkább emelkedetté teszi, és ha vele halad az olvasó, akkor őt is. Ez nem annyira ritka esemény, csak az olvasó gyakran védekezik az ilyen élmény ellen azért, hogy ne veszítse el a talajt a lába alól, valamint sokaknak az ilyen szöveg nem tűnik mai és korszerű műnek, ezért nem vonzza őket. Hiszen az ego, és a személyiség világát éljük ezért, most az ezekből származó hatások sokaknak fontosabbak. Míg másoknak, akik kevesebben vannak, számukra ugyanez már nem fontos. De, amikor a befogadóban megfordul a fejlődés iránya, akkor lényegibb és összetettebb művek felé fordul. Ebben a felsorolásban paradoxon fedezhető fel, ami feloldható a fejlődés által, de már csak az analógia világában.
Így egy jó szöveg tartalmazza a megfigyelt valóságot és az érzékelt mögöttes szellemi tartalmat is.
Ha kedveled ezeket a tartalmakat – és akkor is, ha ezek a témák téged nem érdekelnek, de valamelyik barátodat érdekelhetik –, arra kérlek, hogy oszd meg a weboldalamat és a podcastemet, hogy eljusson hozzájuk. Akkor is segítesz, ha csupán lájkolod az oldalakat.
Az alábbi gombra kattintva anyagilag is támogathatsz, hogy legyen esély tovább folytatni a blogom és a podcastjeim készítését, hiszen sok munkám van bennük.
Köszönöm szépen a támogatásodat és a közreműködésedet.
