A megfagyott idő
A megfagyott idő. Valami kezdetének a pillanata és valaminek a vége pillanata
Valami kezdetének a pillanata
Valaminek a kezdeti időpontja azt is megmutatja, hogy addig a pillanatig milyen folyamatok zajlottak le a világban és bennünk. Egy kiválasztott időpont, vagyis a megfagyasztott idő, azt mutatja meg, hogy milyen jelentős folyamat uralja a világot. De ez régebben indult el és hosszú idő után érkezett el az eseménysor egy kiváltságos pillanathoz, amelyet most a 2026-os választás kezdetének tekinthetünk. Ezért, a választás kezdő időpontja azt is tartalmazza, hogy ebben a rögzített időpontban milyen folyamatokat állítottunk meg, vagyis a nagyon távoli és a közelmúltban mi történt, ami eljutott a jelen pillanathoz. Így megfejthetjük azt, hogy a folyamatok mikor indultak el, és mi felé haladnak.
Valaminek a vége pillanata
Valaminek a vége ebben az esetben a 2026-os választás befejezése, vagyis az urnazárás időpontja. Ez annak a pillanatnak a rögzítése, amelyben mi döntöttünk abban a kérdésben, amelyet feltettek nekünk. Igaz, hogy ez az időintervallum csupán egy napot mutat be, és az is igaz, hogy ezt a kiváltságos pillanatot most újra elértük, de ennek az igazi kezdete nem a reggel 6 órával kezdődött. Valójában valaminek a vége jelenti az utána folyó idő kezdetét is.
Ha most azt a kérdést tesszük fel, hogy a mostani vége pillanatnak mi a jelentősége, és milyen hosszú időszakot zár le, akkor nagyon messzire kell visszamennünk az időben. A történelemben a társadalmi mozgásoknak és átalakulásoknak a nagy klasszikus birodalmi rendszerek elmúlása után, a feudalizmus majd a kapitalizmus és a szocializmus korszakát éltük meg. Viszont más nézőpontból, amikor az összes korszakot egybe vesszük, akkor egy jóval hosszabb korszakot tudunk megnevezni, ez pedig a Halak korszak.
Ezen a hosszú időszakon belül, mindegyik kis korszakra jellemző, hogy a társadalmak mindig a függőségi rendszer elvén alapultak mindegy, hogy azt a késői szocializmusnak vagy a korai feudalizmusnak neveztük. Ha a megfelelő kifejezést keressük erre a korszakra, akkor valóban a feudalizmus fogalma és a mögötte meghúzódó emberi magatartás illik legjobban a Halak korszakra. Igaz volt olyan kiskorszak, amikor nem a föld volt a hatalom legfontosabb meghatározója, mint a klasszikus feudalizmus idején, amikor a hatalom jelölője a földbirtok volt. Fontos megjegyezni, hogy mindig akadtak olyan emberek, akik nem ezt a mintát követték, mert ők már magasabb emberi minőségben voltak.
Valójában nagyon erősen függünk egymástól, de a hatalom az irányítás rendszere kisajátította ezt magának azért, hogy szinte mindenki a hatalomtól függjön.
Vajon a következő hosszú időszakban, hogyan változik meg a hatalomhoz való egyéni viszonyunk, mert ez határozza majd meg a következő korszak minőségét.
Ahogy látom, kezd átalakulni a magyar társadalom, mert benne az egyének tudati minősége változik.
Talán most jönnek rá sokan arra, hogy az irányítás ugyan hatalom, de nem függőségi viszony.
Ha tetszik vagy hasznos számodra ez a tartalom, akkor kérlek, hogy oszd meg vagy lájkold, hogy másokhoz is elérjen az információ. Köszönöm szépen!
Kérlek, az alábbi gombra kattintva támogasd a blogom és a podcastjeim készítését, hiszen sok munkám van bennük. Felajánlásoddal segíthetsz, hogy továbbra is ingyenesek maradhassanak. Köszönöm szépen!


