A gyűlölet
Amikor valaki olyan helyzetbe kerül, hogy a vele szemben álló személyben megjelenik a gyűlölet, akkor két lehetősége van. Az első, amelyet a legtöbben használnak, az a védekező magatartás, a másik az egyenlő mértékben való visszatükrözés, amely rövid időn belül belső ellenállássá is válhat.
Ez a harc kialakulásának a kezdete. Ekkor a tükrözési szándék, amely felett csak részben rendelkezünk, teljesen a háttérbe kerül, mert elnyomja az ego ellenállása, küzdeni és győzni akaró vágya. Felvesszük a versenyt és harccá alakítjuk, amely két egymásnak feszülő birkózó képét mutatja, akik ezek után hosszú ideig képesek fenntartani a harcot. Egymásnak feszülnek, és ha mindkét félben felerősödik a veszteségtől való félelem, akkor egyre inkább a gyűlölet lép a helyébe, amely még több erőt ad az egonak.
Az emberi konfliktusok egy részében a belső határozottság, a helyzet megfelelő tükrözése vagy a diplomatikus magatartás képes rendet teremteni, de a gyűlöletet ellen nem lehet ezekkel a módszerekkel fellépni.
A gyűlölet lecövekeli az egyént egy olyan állapotba, amelyben csupán az erő, az eltiprási szándék, a nem engedés vagy a mindenáron kitartani állapot jön létre. Lehet, hogy van valakiben olyan belső erő, amelyet hirtelen a felszínre tud hozni, de abban nem lehet biztos, hogy a másikban nem jön-e fel ennél nagyobb. Példa erre a valóságos háború, amikor a támadó fél vezetői buzdítani kezdik a katonáikat a harcra, amivel a gyűlölet érzését kezdik felszínre hozni az emberekben, de a védők is ugyanezt teszik. Így a harc majd az utolsó csepp vérig tart, létrejönnek a hősök és velük szemben az agresszor gyilkosok. Másképp megfogalmazva ez a jó és a rossz küzdelme lesz, igaz, ebben a folyamatban mindenki ugyanazzal a módszerrel él.
A gyűlölet érzése viszont a duális világ része, így ezt nem lehet kiiktatni. Akkor mit lehet csinálni?
A mindennapi életben az egyénnek ilyenkor nehéz a feladata, mert át kell engednie magán, miközben átéli a vele szemben álló ember gyűlöletét, ami nagyon rossz élmény, és arra is kell figyelnie, hogy ne aktivizálja de ne is nyomja el a saját reakcióját, hanem csupán semleges, passzív, közömbös magatartást vegyen fel. Igaz, hogy az elején ez a magatartás a másikat még jobban dühbe hozza, hiszen ellenállást szeretne, de rövid időn belül feladja, hiszen nincs kivel harcolnia.
