Miért kell a gép és a robot az embernek?
Sokan félnek attól, hogy a robotok elveszik az ember munkáját. Előbb vagy utóbb eljutottunk a fejlődésben addig, hogy mindenkinek meg kell változtatni a munkához való viszonyát. Ezt nem olyan könnyű átalakítani, mert az újat ritkán fogadják lelkesedéssel az emberek, különösen akkor, amikor úgy tűnik, hogy a változás inkább kellemetlen, mint jó.
Ezért csak lassú folyamat vezet célhoz, hiszen hosszabb idő alatt lehet viszonyulni az újhoz, míg ha gyors a folyamat, akkor óriási az ellenállás mint, amikor a gőzgép bekerült az életbe. Ekkor átmenetileg sok ember veszítette el a munkáját vagy csak félt attól, ezért rombolni kezdtek, mert ez a változás az akkori ember számára nagyon gyors volt, és ezért nem tudtak hozzá alkalmazkodni.
Most is ez a folyamat zajlik csak olyan ütemben, amelyet mindenki képes követni. A tudomány a technika a technológia sebessége gyakran gyors, mégis például a mezőgazdaságban a gépek fejlődése mindenki számára elfogadható és belátható fejlődési folyamat, pedig ötven évvel ezelőtt nem tudtuk volna elképzelni azt, ami most gyakorlat.
De mi ennek a célja? Maradjunk a mezőgazdaságnál. Az emberiség hosszú ideig csak a saját fizikai erejével tudott mindent megcsinálni, de eközben sok energiát veszített, fáradt lett és ilyenkor már önmagára nem volt képes figyelni, hiszen ezt nagyon fáradtan nem lehet megtenni.
Ahhoz, hogy az ember felszabaduljon a fizikai terhek alól, az szükséges hogy a befektetett fizikai energiát ki kell váltani valamivel, ez pedig a gép. Még nem is olyan régen 10-20 ember is dolgozott 300 hektáron, addig ma, egy ember és a gépek végzik el ugyanazt a feladatot. Nem a gépeket akarom nagyon dicsérni, hanem inkább arra hívom fel a figyelmet, hogy ha a robot elvégzi a feladatot, akkor az egyénnek a munka helyett más tevékenységet kell kitalálni, olyan dolgot, amely számára minőségi fejlődést hoz.
A felszabadult időt nem további munkákra, hanem az önfejlődésre kell fordítani. Tudom egyszerű ezt kimondani, és most sokan arra gondolnak, hogy számosan inkább csak szórakoznának a felszabaduló idejükben. De ilyenkor lenne szükséges igazán a követhető emberi mintára. Az is általános megfigyelés, hogy ma az emberek saját magukat teszik rabszolgává, viszont, amikor valami olyat csinálnak, amelyet szeretnek és élveznek, akkor megjelenik bennük a szabadság élménye keveredve az örömmel és a kreativitással. Ezt kell felfedeznie mindenkinek magában és magának. De az emberek megszokták azt, hogy naponta 8-10 órát kell dolgozni, és ettől nem képesek elszakadni. Több embert megkérdeztem arról, hogy miért választja a 12 órás műszakot, a legtöbben azt mondták, hogy azért, mert így hosszabb szabadnapjaik vannak. Emiatt tudnak otthon, vagy máshol dolgozni, persze ebbe belejátszik az is, hogy Magyarországon élünk és itt keveset keresnek az emberek. A hosszabb beszélgetés során viszont kiderült az, hogy egyáltalán nem tudja elképzelni azt, hogy ha négy napos lenne a munkahét, akkor mit csinálna a szabadidejében, ha plusz munka elvállalására nem lenne szüksége. Hasonló probléma a nyugdíjasoké, akik szinte elvesztik identitásukat, mert sok a munkához kötődött, és ekkor derül ki az is, hogy önmagukkal soha nem foglalkoztak.
Három fontos témában érintettem, a munka szerepét és a vele járó identitást. Az önmegvalósítás lehetőségét, amely függhet az állam működésétől, ez az óraszerkezet analógiája. Illetve a nagyság hátrányai, amikor a nagyok megakadályozzák a kicsik működését. A robotokat, amely kiválhatják az ember fizikai energiáját, de cserébe új célt kell találni.
Mindezek az egyén fejlődéséhez szükségesek, de jelen pillanatban a társadalom ezekre a témákra csupán kizárólag külső feltételként tekint, pedig sokkal fontosabb a belső megélés tartalmai. Ebből az következik, hogy minden történésnek spirituális, vagyis emberi minőségi vonzata van. Ezért ha az egyén vagy a társadalom haladni szeretne, akkor erre kell figyelni. A spirituális fejlődés nagy részében, a vallás nem kap nagy szerepet, hiszen a fejlődés emberi minőségi, ahol mindenkinek a legjobb eredménnyel végig kell vinni azt a sorsot, amelyet kiválasztott és célként kitűzött magának. Az biztos, hogy a szándékunkat mindenképpen elérjük, de jobb, ha tudatosan tesszük.
Persze az is igaz, hogy minden fejlődési szintet teljes mértékben át kell élnünk, vagyis azonosulni kell a tudatunknak vele. Minél fejlettebb az emberiség, annál inkább távolodunk a durva minőségtől és megnyilvánulásoktól, hiszen a durvasághoz fűződő élményünk szubjektív, így ma jobban durvának érzünk valamit, amelyet régen nem tartottunk annyira annak. Csupán a legmagasabb szinten lesz valóságos a felismerési élmény, és itt érzékelhető a teljes fejlődési folyamat. A durva minőség mindig jelen van, de mégsem teljes azonossággal.
Ez az oka annak, hogy mindig meg kell újítani az állam működését, és a vallást is, az új minőségnek megfelelően. Jelenleg a Vízöntő kor követelményeihez kell igazítani mindent, hiszen ez a minőség kezd majd mindenkiben megnyilvánulni és lesz, aki hallgat önmagára és lesz, aki még nem, de remélem, hogy az előbbiek lesznek többen. Ez a folyamat nem úgy működik, hogy valaki kitalál egy új rendszert és aztán bevezetik, hanem ez a folyamat állandó módosításokkal halad előre, és mindig csak az képes beépülni, amit a társadalom képes elfogadni, mert képes azonosulni vele. Ezért csak fő elveket érdemes megnevezni, a megoldás mindig a közösségektől függ.
Ebben a munkában mindenki részt vesz még úgy is, amikor hagyja, hogy az legyen, ami éppen van, és majd lesz. Sokan nem avatkoznak bele a történésekbe, vagy azért nem érdekli őket, és közömbös számukra a téma, vagy figyelnek, megnyilvánulnak, gondolkodnak, aktívak és szavaznak, ha kell.
Ez a fejlődés nem látványos, hanem búvó patakként szövi be az egyéni tudatokat, és lassú néha pedig gyors változásokat okoz. Az egyénnél nagyon gyors lehet a változás, de a közösségé mindig lassúbb. Ha egy kiugró korszakot vizsgálunk, annak megtaláljuk a jóval korábbi kezdeményezését, de csak később tudott a társadalom az általános magvalósítás felé haladni. Fontos tudni, hogy minden fejlődés spirituális jellegű, hiszen a lélek minden fejlődése az, nem csupán a legmagasabb szinten. Ebben a folyamatban vannak, akik a személyiségüket fejlesztik magas szintre, és vannak, akik szeretnék elveszíteni ugyanezt, de mindkettő spirituális folyamat és mindegy, hogy vallásos-e valaki vagy sem.
Ahhoz új minőségű tapasztalásokat szerezzen az ember, szükség van sok körülmény megváltozására, amelyek lehetnek rövid és hosszú távú átalakulások. Ezzel párhuzamosan az állam működésének is meg kell változni és a munka mennyiségének is csökkennie kell azért, hogy legyen lehetősége mindenkinek önmaga fejlesztésére. A munkaadók és a munkavállalóknak együtt kell ezt megoldani, mert mindkét csoport tudatában nagyon beépültek a munkához tartozó dogmák. Az otthoni munkát is meg kell emészteni sokaknak, mert ha valaki nem tudja kezelni a dolgot és az otthonából munkahelyet csinál, akkor még többet fog dolgozni, viszont pihenni és feltöltődni nem tud. Ha viszont tudja kezelni, akkor a belső és a külső szabadsága és az önállósága megnő. A munkaadónak meg el kell engednie azt, hogy mindenben ő döntsön, ezzel döntési szabadságot ad a munkavállalónak, amely ösztökélően hat a kreativitásra. A bérek szorító erejének is változnia kell, mert ha alacsony, akkor az illető kényszerből keresni fog plusz munkát, amivel újra kizsigereli saját magát és nem tud kellő időt magára szánni. Ezek jelenleg naiv elképzelésnek tűnnek, pedig erre haladunk.
